Gittai István
Újabb valószínűtlen emlékezés
A csillagok kék mezőbe vesztek.
Komondorként kullogott a Hold.
Keletről izzó búboskemence
tolult fel, fényistenünk, a Nap.
Bognárműhelyből bújt elő a szél,
tölgy fa-forgács-illatot hozott.
Tüsszentett, ki szippantott belőle,
vagy sóhajtott kamasz-szabadon.
Kisfiú galambnézésbe kezdett.
Nagymama szomszédba ment tejért.
Készen-kádak tátogtak a színben.
Kő koppant a deszkán. Ennyi volt.
Nyári etűdök
I.
Fűben hanyatt
bámulok az égre.
Ami maradt
már belül elégne.
Nap-víz-vagyon
Te, mondom tűnődve,
 
várok nagyon
papírrepülődre.
II.
Belém nyilallt
a napraforgótábla.
Jó éjszakát,
jó reggelt Noann.
III.
Neked adom magam
száz forintér’
sörre fenem fogam,
mint a sintér,
ha már nagy kutyák-
ra nem lehet.
Sört inna a pupák,
mint a sintér,
hát árulja magát
száz forintér’.
IV.
A reggel könnyű, pojáca-arcú neked.
Ránccal és heggel aggastyán-arcú nekem.
Te kibomolva rohansz, szembe a széllel.
Azt se tudom én: mi veszett el az éjjel.
V.
Földieper piroslik a fűben.
Pisztrángos patakba sapka hull.
Bokornak ágaskodik a kecske.
Megsejtett a vadász valamit.
 
Csitri és kamasz jön kéz a kézben.
Doberdóban ázik Nagyapó.
Jó híreket hallani felőled.
Fácán tolla elkezd hullani.
VI.
A búzavirág hófehér meg sárga.
Nem kívánkozom vissza a tárba.
Nyúlcipő még rokona a szélnek.
Nehogy elszegődj alamuszifélnek.